hiányzott már nagyon. a mozgás is maga, meg a tekerés is. otthon azért nem volt olyan hétvége, hogy ne tettem volna egy kört a Pilisben, de ha tehettem, dolgozni is biciklivel jártam. most meg két hónapja semmi.
egészen most szombatig, amikor kihasználva az első adandó alkalmat, úgy döntöttem, hogy ha szép idő lesz, akkor bizony teszek egy rövidebb kört valamerre, valamelyik szomszéd városba. 32 fok volt délután, naná, hogy elindultam.
nem kezdődött túl jól. a várost elhagyva egy olyan bringaúton találtam magamat, amivel tele lenne az összes otthoni bringás blog. nem eus. ráz. gazos. sáros. veszélyes. ilyen szavakat vizionáltam. tényleg fura volt elsőre. néhol 30 centire szűkölő kis murvás-földes utacska, érdekesen szűk kanyarokkal, a kelleténél picit több sárral és belógó növényzettel.
bíztam a jobb folytatásban. a folytatás pedig az volt, hogy véget ért a kerékpárút. egy rövid szakaszon mindössze, de az úttesten kellet haladni. persze nem ott lent az A331-es autópályán, ennél sokkal csendesebb körülmények között.
hogy aztán egy hatalmas parkban találjam magam. óriási területek mindenféléhez, kutyafuttatók. golfpályák. még egy olyan dolog, amit eddig közelről csak tévében láttam. gondoltam, rendben, de az útiterv szerint kellene itt lennie egy pataknak, ami mellett vezet az út.
meg is találtam. csakhogy ez nem egy patak. egy elvarázsolt csatorna. kicsi hidakkal, a vízen csónakázókkal, pecásokkal, kis mini hajókkal. ennek partján folytattam az utamat.
nem csak ingóságok, de ingatlanok is szegélyezik ezt a csatornát. egész sok. fent a ház, középen a terasz, lent a móló, az egész körül meg a szokásos smaragdzöld angol természet. a teraszon grillsütés, kerti parti. semmi kivagyiság, semmi rongyrázás. ez az egész csak úgy van, és olyan, mintha mindig is így lett volna.
a csatornát végig ilyen zsilipek szabdalták. legalább 20 mellett elhaladtam. talán látszik, hogy a több méter mély árok mellett sem korlát, sem semmi nincs, csak maga az út. itt valami olyasmi lehet a filozófia, hogy tanulj meg biciklizni előbb, aztán nem kell nekünk korlátokkal szórakozni. tényleg nem eus, de gondolom, itt sem potyognak bele ezrével az emberek.
egy egész hosszú szakaszon a vasúttal párhozamosan megy az út.
ilyen színes vonatok közlekednek rajta. nagyjából tíz percenként jött egy.
ami még fura ebben az itteni világban, az az átmenetek nélküli változatosság. mész a murvás bringaúton, egyik oldalon víz, a víz túloldalán mesebeli erdő, hatalmas lapulevelek, a természet lágy öle. azt gondolod, hogy a semmi közepén vagy éppen. aztán jön egy kis rámpa, amin felmész, és egy városkában találod magadat.
ezeket a kis bárkákat nagyon bírom, nem tudom, használják-e még őket, de egyik sem tűnt nagyon elhanyagoltnak.
ez volt a kirándulásom célpontja. melyik cég lehet az, ahol még a fák is szép szabályos mátrixban nőnek? meg minden egyéb is olyan pedáns és rendezett, hogy szinte már kényelmetlenül éreztem magam. igen, itt bizony Ron Dennis perfekcionizmusa érezhető. tényleg, szinte minden egyes fűszálban. ez a McLaren. elképzeltem, hogy milyen lehet, láttam a google maps-en, hogy olyan. de nem, még olyanabb élőben.
még a portásfülke sem csak egy sima bódé, hanem egy nagyobbacska kétszintes épület. sajnos beljebb nem jutottam. a sorompók hatalma. itt ért véget a túrám, innen indultam hazafelé.
kicsit sétáltam azért Woking belvárosában is. fura hely, még nem tudtam eldönteni, hogy szeretem-e.
autók is kellenek, persze. mindenféle TVR-eket, meg Lotus-okat is láttam, egy pirosnál egymás után jött egy Rolls-Royce Phantom egy Bentley Continental Flying Spur és egy Morgan Plus 4, de ezek a hotrodok voltak a legérdekesebbek. nem értek hozzá, de mintha Ford 5 Window Coupe alapúak lettek volna. a legutolsót bármelyik magyar rendőr örökre kitiltotta volna a forgalomból, fékezéskor úgy szitáltak az első kerekei, hogy alig bírt az úton maradni.
48 kilométer tekerés után értem haza. tetszett, jól esett, érdekes volt. megyek majd még máskor is.
