Ágó unokatesója Ildikó, a nagy vízen túl lakik. minden évben szoktunk vele találkozni, amikor jön Európába. általában persze Szentendrén, vagy Budapesten, de a legutóbbi már a második alkalom volt, hogy London mellett futottunk össze. illetve Ildikóval, Marikával és Zoárddal. egy Haywards Heath nevű szépséges kis városkában, ahol Zoárdék laknak.

Haywards Heath nem a világ legnagyobb városa, de itt is akad látnivaló. a sorban a harmadik Honda sem piskóta, de én most erre a pirosra gondolok. egy Dino 246 GT. írnám, hogy az első középmotoros utcai Ferrari, de sajnos Enzo volt annyira makacs, hogy a Ferrari emblémát sosem engedte rátenni erre az autóra. ahhoz túl kicsinek tartotta a kis V6-osát, túl furának, hogy nem a rendes helyén hordja a motorját. pedig, pedig ha most valaki arra gondol, hogy Ferrari, akkor valami pici, piros gyors dolog jelenik meg a képzeletében, ami nem az orrában hordja a motorját (pedig a legtöbb Ferrari ma is orrmotoros). nna, ennél az autónál kezdődött el ez a történet. mindig öröm látni egy darabka kis autótörténelmi remeket. lesz majd külön autós poszt is, de ezt muszáj volt megmutatnom..

az autók bámulása után ettünk egy finomat, majd kitaláltuk, hogy elvonatozunk Brighton városába. mert közel van. meg, mert szép, meg érdekes. itt sem bírtam ki persze, hogy ne fotózzak autókat. pedig a tornyot akartam. az autó csak a magyar vonatkozása miatt komponálódott bele a képbe.

hogy mi az érdekes Brightonban? főleg az a nagy magas kék dolog ott az utca végén. az nem más, mint a tenger.

ilyen közelebbről. az a barna az maga a föveny. messziről úgy néz ki, mintha le lenne betonozva, pedig nem is. bár csak a cement hiányzik hozzá.

mert egyébként a kavicsok és a víz ott van a helyén. a kavics nagyon laza, járni szinte lehetetlen rajta. a cipő nagyjából bokáig süllyed bele.

sajnos nem volt túl jó az idő, amikor mentünk, ezért túl sok fürdőzővel nem találkoztunk.

tényleg nagy volt a szél. egész méretes hullámokat generált. néha az eső is szitálgatott, bár azt nem nagyon tudtuk eldönteni, hogy valóban eső-e, vagy csak a hullámok feletti párát hordja ki a partig a szél.

mindegy, azért élveztük nagyon. egészen különleges dolog, érezni a természet bitang nagy erejét, a felfoghatatlan méretű energiát. voltak olyanok, akik egészen testközelből kívánták átélni az élményt: igen, a cudar idő ellenére akadtak fürdőzők. mint a német turisták októberben a Balatonban. csak itt nagyobb volt a szél. láttam bikinis lányokat is, csak őket nem sikerült lefotózni.

tényleg teljesen a hatása alá kerültem a hatalmas hullámoknak, vagy száz ilyen képet készítettem. gondoltam, egyet azért csak beteszek, hogy ne vesszenek teljesen kárba.

még abban a kivándorlási fázisban vagyok, hogy ha meglátok egy magyar zászlót, akkor szólok, hogy "jé, ott egy magyar zászló". sőt, le is fényképezem. azt vettem észre másokon, hogy ez az idő múlásával kopik. nem a zászló, hanem az észrevevési izgalom, buzgalom. egyébként itt semmit nem láttam, ami indokolta volna a lobogónkat. volt nem messze tőle egy lengyel is, az is csak úgy lengedezett a szélben, céltalanul.

volt a parton egy-két csendesebb szakasz is, ahol a vízre mertek merészkedni ezek a jet-ski-sek is. nagyokat ugrattak a szembejövő hullámokon. néha le is estek róla, bele a vízbe. kemény világ az extrémsportolók világa.

a tengerpart egyik legnagyobb látványossága Brigthonban a világhíres Brighton Pier. egy több száz méteres móló, amire mindenféle szórakozási lehetőség van telepítve. a műanyagdelfin úsztató versenytől a céllövöldén át a félelmetes levegőbe-lövő, majd ott megpörgető gépeken át van itt minden. érdekes. hangulatos. mint amikor a hetvenes évekbe repít egy időgép. de valahogy mégis ide való, 2014-be. nem értem én sem.

ez van a legvégén. beleülsz egy fatörzs alakú csónakba, egy gumiszalagon felvontatnak, majd görgőkön legurítanak egy U alakú kádba. ha van nálad bármi, ami érzékeny a vízre, ne próbáld ki, mert túl sok száraz felület nem marad rajtad egy kör után. és egy kör ugye nem kör ezzel.

a tengerpart után egy kicsit körülnéztünk a város belsőbb részein is. ahogy észrevettem, a fiatalok ide járnak örök hűséget esküdni egymásnak. házasság. esküvő. fehér ruha, fehér autó. gyakorlatilag ötpercenként vonult egy vagy egy esküvői menet, vagy egy leánybúcsúztatóra tartó csupa rózsaszín ruhás lányka, extrém dolgokkal a kezükben. ha a felfújt guminő elég extrémnek számít szombat délutánra. ez pedig egy Morris Minor Cabriolet.

a képen egy csokrot dobó menyasszonyt rejtettem el.

a levitációs képességeinket gyerekkorban tudjuk igazán tökéletesre fejleszteni.

a sok izgalom után elmentünk a város egy nyugisabb részére, ahol inkább csak sirályok voltak, emberek alig. felültünk a betonszegélyre, néztük a vizet, és azt találgattuk, milyen irányba kell úszni ahhoz, hogy Franciaországba érjünk. gyakorlatilag mindenki nyert, megnéztem a térképen. nagyon bénán elindulva ki lehet lyukadni Kubában is, de aki nagyjából Dél felé indul, az eléri Európát.

ez a kietlen terület egyébként egy strand. jégkrémárussal, kijelölt kijelölendő helyekkel. sajnos aznap nem volt életmentő szolgálat. de szerintem egyik nap sem, az ezt jelző tábla ugyanis fixen oda van szegecselve a helyére.

ez volt a kirándulásunk Brightonba. az idő ugyan nem kedvezett nekünk, de mégis szép emlékekkel a memóriakártyámon térhettem haza. köszönet innét is Marikának, Ildikónak, Zoárdnak.