van ez a blog, születnek a posztok bele szépen lassan. de eddig egy téma nagyon nem került szóba, pedig ő a névadója ennek a jó kis virtuális naplónak: Farnborough, a város, ahol élek.
ha egy vaktérképpel találjuk magunkat szemben, és valaki kérdezi, akkor az ikszet a piros kis zöld szemes ostoros helyére kell tenni rajta; Londontól picit nyugat-délnyugati irányban, az M25-ös körgyűrűtől nagyjából 25 kilométerre, 57ezer lakossal. nagyon sokkal többet nem tudtam én sem róla, akikor kiderült, hogy ide fogok költözni. egy valamit kivéve, de erről majd később.
a város központi része egy csomó kis egymásba fonódó utcácska, üzletekkel, meg bankokkal, kávézókkal. néhány pad, és sok-sok ember. mégis az egész csendes-nyugodt.
az itteni kereskedelmi központ bejárata látható a képen, egy apró kis plázácska. van benne valamennyi a nyolcvanas évekből, egy kicsi a mából, nagyon sok a város történelméből. no meg: Burger King. bent, alul, középen. 4 fontos napi menüvel.
a Princes Mead gyakorlatilag össze van nőve egy Asda szupermarkettel az egyik-, egy Sainsburry áruházzal a másik oldalról. az egészségtelen táplálkozásról már írtam korábban, de nem tudom kihagyni a legfinomabb itteni csokoládék csoportképét.
London közelebb van, mint gondolnád. főleg innen nézve. ez a kicsi kis aranyos meseházikó a vasútállomás. vagyis a főpályaudvar, mert van egy másik is, de ott még nem jártam. a London Eye 40 percre, a vonatok csúcsidőben kb 20 percenként járnak, de csúcsidőn kívül is jön óránként majdnem kettő. még nem próbáltam milyen. a csúcsidőn kívüli retúrjegy 17.20 pénzegység.
ez a városközponttól a vasútállomás felé vezető út. nagyjából ilyenek az utak; sok a zöld, a fű a legtöbb helyen szép ápolt, és úgy zöld, hogy azt az ész nélkül kattintgató blogger optikája nem adja vissza. egyenesen kell autóval London felé menni, az M3 egészen Hammersmith-ig vezet. a másik vége a tengerig ér: Southampton a végállomás. ha már M3: igen, sok itt a BMW, de erről (természetesen) lesz majd szó egy későbbi posztban.
a főutakról letérve általában ilyen, vagy ehhez hasonló lakónegyedekbe tudunk betévedni. tipikus. burjánzó növények, pirostéglás házacskák, végig húzott csík az út szélén. mielőtt jöttem, megnéztem, hogy mit is jelent, mikor sárga, mikor piros, mikor szimpla, mikor dupla. egészen logikus.
van a városban oktatás is, mégpedig az épületeinek számossága és színvonala alapján nem is akármilyen. ez például az Autó- és Repüléstudományi Akadémia épülete. az iskolát egyszerűen csak Műszaki Főiskolának hívják. olyan támogatókkal, mint a McLaren. Woking vonattal London felé az első megálló.
de, hogy a Főiskola nem véletlenül került ide, annak fényes bizonyítéka, hogy ha nem a lakóövezetek felé indulunk, hanem a másik irányba, akkor percek alatt hatalmas hipermodern irodaparkokban találjuk magunkat, ahol még hatalmasabb cégek székelnek. tipikusan olyan helyek, ahová először be sem mertem menni, annyira minden az élére van állítva.
de a város mégsem ezekre a dolgokra a legbüszkébb, hanem a repülőterére. ez ugyanis nem csak egy reptér. ez az angol repülés bölcsője. levegőnél nehezebb ember alkotta szerkezet angol földről innen szállt fel először, és a kezdeti sikereket számos további követte. és igen, ez volt az egyetlen dolog, amit tudtam Farnborough-ról, mielőtt felmerült, mint lehetőség. akit a kilencvenes évek elején érdekelt valamennyire a repülés, és hozzájutott a Top Gun című folyóirathoz, az kellett, hogy halljon róla, és a kétévente megrendezendő Farnborough International Airshow-ról. és nem, ez nem egy normális, megszokott felszállás, ez egy Dreamliner egy vadászpilóta kezei között.
ez az épület egyike a világ első szélcsatornáinak, amit mire másra, mint repüléstudományi kutatásokra használtak. egészen a kilencvenes évekig üzemelt, ma múzeum.
ez egy léghajóhangár. volt. vagyis annak csak a váza. amolyan szabadtéri kiállítási tárgyként funkcionál, és veszettül jól néz ki.
ez a Hotel Aviator. nem tudom, hány csillagos, de a parkolójában mindig nagyon drága autók állnak. a szobák a kifutópályára néznek, szépen lehet nézni a fel- és leszálló gépeket. nem néztem meg, mennyi egy szoba egy éjszakára, de az Airshow alatt a parkolás 30 font egy napra.
egyébként a nappali ablakáról én is pont erre a szállodára látok rá, csak a másik oldalára. a Space Zone óriásplakát, meg a kerítés már a reptér.
ha már óriásplakát. az Airshow nem csak egy szimpla repüljünk egyet, ami a csövön kifér dzsembori, itt bizony komoly üzletek is köttetnek. ezért nem meglepő, ha a városban olyan témájú plakátok is megjelennek ebben az időszakban, amik mondjuk egy budapesti utcán meglehetősen furán hatnának. ez itt például katapultüléseket reklámoz.
lehet, hogy ez a repülés dolog csak nekem újdonság, meg szenzáció, és hűha, de azért, amikor rendes program keretén belül pontban 14:22-kor elhúz szépen élesen bedöntve a Princes Mead felett egy Airbus A380-as, akkor azért a helyek is kiszaladnak ám az egyfontos boltból megnézni. ilyen itt is csak kétévente van.
igaz, akkor két hétig. előtte pedig már hetekkel, hónapokkal erre az eseményre készül az egész város. ami jó.
mert igazán jó dolog egy olyan helyről jönni, ami valamilyen. amikor megkérnek, hogy meséljek róla, akkor tudok miről, ráadásul Tök Menő Dolgokról. ha akkor, amikor először, kis pattanásokkal küzdő tizenévesként, a rongyosra olvasott Top Gun magazin felett valaki azt mondja nekem, hogy én majd valamikor itt fogok lakni Farnborough-ban, egy kerítésnyire a reptértől, nyilván nem hittem volna el, nem lett volna olyan álmodozásom, amibe bele tudtam volna képzelni. végezetül pedig egy kép egy irodaházról. csak így, autóból, felüljáróról fotózva. nemsokára lesz szó róla bővebben, ugyanis itt töltöm el az itteni hétköznapjaim egy részét: itt a munkahelyem.
