amikor hajnalban az esőcseppek kopogására ébredtem, egyáltalán nem voltam boldog. kis hazugsággal egy hónapja egy csepp eső sem, sehol, erre a Nagy Napon, amire vártam, esik.
és nem csak az a néhány csepp, aztán majd eláll, vagy az a tipikus, alig észrevehető szitálás. nem. rendes, európai eső. mit tudtunk csinálni? nagyjából semmit. vártunk. talán eláll. a többesszám indokolt, péntek dél óta Ágó is velem van. igaz, csak hétfőig. de addig viszont többesszámozunk. a várakozásunk nem sokkal 10 óra előtt talált meghallgatásra, az eső elállt, a meleg járda pedig nagy lendülettel száradni kezdett. rögtön indultunk.
tényleg három perc séta a bejárat, négy perccel később már a regisztráción és a fémdetektoron is átjutottunk. volt kb két óránk a repülések kezdetéig. ennyi idő természetesen semmire nem volt elég. pár pavilont néztünk meg, és a statikus soron álló gépek egy részét.
akadtak egészen fura szerzetek is közöttük. ilyen buborékfülkés bigyót eddig még sosem láttam. pedig nem mai építés.
sajnos nem sikerült a statikus sor végére érni, kezdődtek a repülések. először első generációs brit sugárhajtóműves vadászok repültek, aztán a képen látható formáció. azok a kalimpáló nyúlványok a gépek szárnyainak tetején nem mások, mint lányok, asszonyok. hajmeresztő látvány, még akkor is, ha bizonyos, hogy jól ki vannak kötözve.
jöttek első világháborús gépek is. mint kicsi apró szúnyogok az égen, olyanok voltak. keringőztek, kergetőztek egymással. nehéz elképzelni, hogy 100 évvel ezelőtt vérre menő csatákban vettek részt.
a rövid előjáték után jött az Airbus Corporation, és semmit nem bízott a véletlenre; igazi nagyágyúkkal támadott. a nagy szót az A380 esetén szó szerint lehet érteni. a héten minden nap láttam a repülését a szakmai napokon, de még szívesen nézném jó pár napon keresztül. a repülés maga nem volt olyan látványos, mint a Dreamliner-é, de az A380-asnak már a létezése maga a látvány.
A380 után A400M. látványos, szűk fordulókkal tarkított bemutató volt, tetszett. valószínű, hogy a potenciális megrendelők nem ez alapján döntenek, amikor a Hercules, vagy közüle választanak, de azért jó volt látni.
a várost bemutató posztban nem írtam róla, de a repülőtér épületei között is van néhány érdekes. ez a torony például szerintem a szebb tornyok közül való.
de térjünk vissza a repüléshez, mégpedig egy forgószárnyassal: Lynx Wildcat. a fotó nincs elforgatva, a gép a legkevesebb időt töltötte vízszintes helyzetben. a végére még egy hátrabukfenc is belefért.
Avro Vulcan. hatalmas. hangos. lenyűgöző. egyebet nem tudok mondani. kérem, kapcsolja ki.
sok gép repült már, de az igazi modern vadászgépek első képviselője egy F/A-18F volt. a képeken látszik, hogy egyre kékebb az ég, szép lassan az utolsó felhők is eltűntek az égről, és izzasztó nyári meleg lett.
ez a tömeget nem zavarta. jól látszik, voltunk elég sokan. mindenféle náció. sok olasz, sok spanyol, itt-ott lehetett hallani magyar beszédet is.
1992-ben Taszáron késett a buszunk, a nagy meleg miatt a Harrier repülését pedig a műsor legelejére tették, ezért akkor lemaradtam róla. nem gondoltam volna, hogy 22 évet kell rá várnom, hogy láthassam élőben. de megérte. a Spanyol Haditengerészet Harrier gépe igazi pazar repülést mutatott be. jó, könnyű dolga volt, mert az egy helyben lebegésből szépen kigyorsítást csak ő tudja. de nem csak emiatt, a felszállástól a leszállásig végig nagyon szép repülést láttunk.
English Electric Canberra. még egy első generációs sugárhajtóműves. de ez még ráadásul szép is mellé.
Lockheed Super Constellation. avagy Connie. ezt a példányt egy svájci alapítvány tartja életben. nem lehet egyszerű meló, de megéri. amíg a statikus soron állt, volt szerencsénk a fedélzetén is eltölteni pár percet. elég sokat álltunk érte sorban, de megérte.
Angliában nincs Airshow Red Arrows nélkül. és ez jó. nagyon profi, nagyon látványos műsort adtak elő, ez már tényleg inkább szórakoztatóipar volt, mint egy katonai repülőalakulat bemutatója, ennek pedig mindenki örült. nagy kedvencek ők itt, a kapcsolódó szuvenírek boltjában hosszú sorok álltak a vörös termékekért.
a vége felé is maradt még nagy durranás; a Typhoon. tetszett.
a repülések hosszú sorát a világháborús hős, a Spitfire zárta. abból is egy különleges, kétüléses verzió. jó volt kicsit Rolls-Royce Merlin motort hallgatni. egészen érdekes, hogy az RAF pilótái mai, modern sisakokban repülik ezeket a gépeket is.
öt óra folyamatos repülésnézés. egy repülőnapon úgy látszik, az idő is egy gépen utazik, mert nagyon gyorsan elszállt. de ennyi pont elég volt, mert azt nem állítanám, hogy nem fáradtunk el. de szerencsére negyed óra alatt haza is vergődtünk, akármekkora hatalmas tömeg is állta utunkat. itthon aztán számba vettük a vásárfiákat, amiket hoztunk, meg megnéztük a képeinket. vacsora, hasonlók. most meg alvás, mert én is érzem, hosszú volt a nap.
